Blogolj!

Öldökléssel és polgárháborúval riogat az ellenzék megmondója

"Elkerülhetetlenek a koncepciós perek, a bebörtönzések, a zaklatások, az üldözések, a félelem és a rettegés. Elkerülhetetlen, hogy Magyarországon (vagy talán egész Európában, ha sikerül több államot is a koronavírushoz hasonlóan a NER vírusával megfertőzni) vér folyjon. Ennek öldöklés polgárháború és háború lesz a vége."


Bartus Lászlónak elgurult a gyógyszere. Bár, aki egy picit is ismeri "munkásságát" az tudhatja, hogy talán nem is volt meg neki sose. Valószínűleg írhattak fel neki valamit a pszichiátrián, de vagy ki sem váltotta vagy ha kiváltotta, berakta a fiók legmélyére és azóta is ott figyel.


Adott egy kormány, mely mindent megtesz, hogy enyhítse a lakosság és az üzleti szereplők kárát, melyet a koronavírus okozott. Család- és gazdaságvédelmi tervet dolgoz ki, súlyos milliárdokat költ egészségügyi védőfelszerelésekre és újabb súlyos milliárdokról mond le, hogy azok a családoknál és a cégeknél maradhassanak.

És adott egy ellenzék és a hozzájuk csapódott slepp, aki úgy gondolja, hogy egy felelős politikus ezt a helyzetet saját hatalmának megerősítésére és egy diktatúra előkészítésére fogja haználni. Ja kérem, talán nem saját magukból kellene kiindulni...

És valóban. Az Orbán-kormány már meg is kezdte az ámokfutást. A mai napon ki is hirdették, hogy mire használják a felhatalmazást. " A kabinet a veszélyhelyzet végéig fenntartja az olyan családvédelmi intézkedéseket, mint a gyed, a gyes, a gyet meghosszabbítása. Ugyancsak meghosszabbítja a kórházparancsnokok megbízásáról szóló jogszabály hatályát és az eddig bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéseket, így például a hiteltörlesztések és végrehajtások felfüggesztését, a kata megfizetésének halasztását, az egyes szektorokban a járulékfizetési kötelezettség felfüggesztését."

Szörnyű.

Egyelőre polgárháború elrendelése nincs a tervezetek között, de ugye, ha egyszer Bartus megmondta, akkor biztos nemsokára az is lesz.

Ha pedig nem és a kormány nem él vissza a hatalmával a legkevesebb, hogy ezek az emberek hasonló terjedelmű cikkekben szórnak hamut a fejükre és a vírus levonultával legalább annyi ideig csendben maradnak, ameddig a kormány a vírus ellen harcolt.

1
https://csakegymondat.blogstar.hu/./pages/csakegymondat/contents/blog/92654/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
kata 2020-03-31 19:28:42
Egyre bicskanyitogatóbb az ellenség stílusa, és megnyilvánulásai. Csak nehogy addig vizionálja ez a kretén a polgárháborút, amíg egy vehemensebb, fejlettebb igazságérzettel rendelkező honfitársunk szembetalálkozva vele kézzelfoghatóan magyarázza el neki mit is kifogásolunk egyáltalán a létezésükben is. Az lehet, hogy fájni fog, de az is lehet, hogy talán egy közülük megérti, miért is vörös posztók a szemünkben. Mellesleg joggal!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?